A csütörtöki könyvklub július 7-ei hírlevele
A Másik eltűnőben van, Az élet rövid, úgyhogy olvassátok az Augustust és a Babérokat
Ahhoz képest, hogy nyár van, nálam extrán sűrűn telt a június, és egyelőre még nem sokat pihentem. Elindult a könyvklub podcastja, az első adásban Haász János volt a vendégem, akivel Apám óriás lesz című novelláskötetéről beszélgettem.
Nagyon jó élményt jelentett Byung-Chul Han, Németországban élő, a nyugatot egy távol-keleti ember szemével szemlélő dél-koreai filozófus előadása a CEU-n múlt héten, amin teljes telt ház volt. Aki már olvasta Byung-Chul Han könyveit, amelyek a Typotex gondozásában jelennek meg, és annak idején én is ajánlottam őket a Libramore egyik non-fiction adásában, azoknak talán kevésbé volt újdonság Han előadása, amely egyfajta összefoglalása eddigi munkásságának (számára a filozófia nem tudomány, hanem elbeszélés), annál inkább a bevezető, és az előadást követő beszélgetés, amelyen Han egyszerre volt humoros, sokszor kissé gúnyos és rejtőzködő. Han központi gondolata, hogy “a Másik eltűnőben van”, és hogy a kapitalizmus mindenütt felszámolja a másságot, totális láthatóságot és fogyaszthatóságot eredményez, amelyben nincs kötődés, nincs érintés, csak belső kényszerek, amelyekbe belefulladunk. Több helyen is beszámoltak az előadásról, például a Qubiten maga a moderátor, Dippold Ádám, vagy a HVG-n Jankovics Márton, aki nagyon találóan jellemzi Han stílusát: „A keleti szemlélet játékos letisztultsága találkozik nála a német, és általában a kontinentális filozófia fogalmi nehézfegyverzetével. Kicsit olyan, mintha Heidegger egy reggeli tea fölött, haikuk füzéreként próbálta volna megírni súlyos filozófiai főművét, a Lét és időt.” Han elmondta, hogy a napokban jelenik meg Németországban az új könyve, A tétlenségről, ami nagyon remélem, hogy magyarul is olvasható lesz (magyarul ősszel érkezik az Erósz haldoklása a Typotexnél Csordás Gábor fordításában).
Soha nem gondoltam volna, hogy Han épp a dél-amerikai országokban a legnépszerűbb (ahogy Han mondta, “minél nagyobb a szenvedés egy országban, annál inkább emelkedik a könyveim eladásainak száma”), de azok alapján, amit Miklós Laura, a Sonora kiadó alapítója és María Gainza Látóideg című regényének (ami a júniusi közös könyvünk volt) fordítója mesélt friss argentín élményeiről, már nem is csodálkozom annyira. A Látóidegről lesz egy online beszélgetésünk is jövő hétfőn este fél 8-tól, a részleteket A csütörtöki könyvklub Facebook-csoportban találjátok.
A kissé kaotikusabb nyári időszak miatt arra gondoltam, hogy a júliusi és az augusztusi hónapokra egy közös könyvet választok, amiről majd augusztus végén fogunk beszélgetni. Nagy kedvencem John Williams Stoner című könyve, és nemrég újra megjelent magyarul az Augustus című utolsó regénye, ami 1973-ban elnyerte az amerikai Nemzeti Könyvdíjat. John Williams Augustus című kötete tehát a közös könyvünk (Gy. Horváth László fordítása), ami a Park kiadó gondozásában jelent meg, és csak jókat hallottam róla eddig mindenkitől.
Ha már Park kiadó, nemrég magyarul is megjelent Rachel Cusk Körvonal-trilógiájának zárókötete, a Babérok (Kada Júlia fordításában). A trilógiáról a Libramore podcastban már ódákat zengtem, nagyon frissnek és izgalmasnak tartom Cusk stílusát, ezeket a párbeszédnek látszó monológokat, ahogyan a narrátor előtt ismerősök-ismeretlenek nyílnak meg, és mi a narrátor szűrőjén keresztül megismerjük legrejtettebb gondolataikat. A trilógia zárókötete ugyanúgy indul, mint az első rész, Faye, az írónő itt is egy repülőn ül éppen, úton egy könyvfesztiválra, és szóba elegyedik a mellette ülő férfival, ahogy a Körvonalban is tette. De míg a Körvonalban szereplő görög utastárs később is visszatér a történetben, a Babérok első mellékszereplője, a visszavonult cégvezető, aki nem találja a helyét a családjában, többé nem bukkan fel. A továbbiakban Faye írókkal, könyvkiadói emberekkel, újságírókkal “beszélget”. Jobban mondva a Babérokban már a látszata sem nagyon van meg a párbeszédnek - ami egyébként egy erősen rímelő gondolat Byung-Chul Han könyveivel, hogy “a Másik eltűnőben van” -, az emberek magukba záródva monologizálnak, és ennek legironikusabb példája a Babérokban, hogy az újságírók, akik Faye-jel készítenének interjút, csak magukról beszélnek és egyetlen kérdést sem tesznek fel, amíg le nem jár a tizenöt perc, amit az interjúra kaptak. (Ez egyébként eléggé valósághű jelenet, amikor még újságíróként dolgoztam, kerekasztal-beszélgetéseken sokszor tapasztaltam én is, hogy az eleve szűkös időt azzal rabolták egyesek, hogy monológba fogtak, ahelyett, hogy feltették volna a kérdésüket. Hogy ezt Cusk bele is írta a könyvbe, számomra azt jelzi, mennyire univerzális ez a jelenség. :) )
Minden ilyen monológ egy-egy mini novella vagy esszé, csupa olyan témáról, amelyek az irodalom szerepéről, értékéről, nők és férfiak kapcsolatáról szólnak, valamint művészekről, az írói szerepről, a hatalomról, a nacionalizmusról, és arról, hogyan látjuk magunkat és milyennek látnak másnak minket. Mert ahogy Cusk írja, “az élet művészetének fontos eleme a kellő mértékű önámítás” (ami mennyire visszaidézi a májusi közös könyvünket, A tanárnő dalát).
Amikor először olvastam a Babérokat pár hete (ezt is szinte egy szuszra, mint az előző két kötetet) , a trilógia első két kötetét erősebbnek éreztem, de a napokban újra bele-beleolvastam, és elbizonytalanodtam, hogy talán csak elsőre tűnt jobbnak a Körvonal és a Tranzit. Az irodalmi élettel, könyvkiadással, az irodalom szerepével kapcsolatos mondanivalója miatt is nagyon szeretem a Babérokat, és a humora is fanyarabb, mint az első két köteté. Gondolatébresztésként (és kedvcsinálóul) íme egy idézet:
“Tulajdonképpen, folytatta, a kapitalizmus egész története leírható az elégetés történeteként, nem csak az évmilliók óta a földben rejlő anyagok elégetéséről van szó, hanem az ismeretek, eszmék, kultúrák, valójában a szépség elégetéséről… más szóval bármiéről, aminek a kialakításához és felhalmozásához hosszú időre volt szükség. - Talán magát az időt - kiáltott fel - égetjük el. Például nézzük az angol írót, Jane Austent: figyeltem, hogyan használódnak el néhány év alatt ennek a rég halott vénkisasszonynak a regénye - magyarázta -, hogyan égnek el egymás után, feldolgozások, sorozatok, filmek, önfejlesztő könyvek, sőt, azt hiszem, még egy valóságshow formájában is. Bármilyen eseménytelen volt az élete, végül még magát a szerzőt is elemésztette a népszerű életrajzírás máglyája, Akár megőrzésnek látszik ez, akár nem - tette hozzá -, valójában csak arról van szó, hogy kiszívják a lényegük utolsó cseppjét is. Miss Austen jól égett - állapította meg -, de az én sikeres íróim esetében maga az irodalom fogalma hamvad el.”
Szeretem, ha az általam olvasott könyvek témái, gondolatai visszaköszönnek más könyvekben, ezért is választottam a fenti idézetet, mert ez Byung-Chul Han könyveire, és Oliver Burkeman Az élet rövid című könyvére is rímel. Pár hete az Instagramon sztoriban azt kértem, akinek van kedve, tippelje meg, hány hétből áll az életünk, ha megérjük a kb. 80 éves kort, és sokan eltalálták a sokkoló számot. 4000 hét, ennyi, nem több, és ez az eredeti angol címe Oliver Burkeman új könyvének, amire egy tavalyi Guardian-cikkben figyeltem fel és örültem, hogy magyarul is megjelent a Libri kiadó gondozásában (a fordító Bujdosó István – megjegyzem, hajlamosak vagyunk csak szépirodalmi műfordítókról beszélni, pedig tapasztalatból mondom, hogy sokszor jóval nehezebb egy nem szépirodalmi művet jól magyarra fordítani.)
Azt hiszem, ebben a műfajban kétféle szerző létezik: az egyetemi professzor, aki a tudományos kutatását/doktori disszertációját írja meg, ami így nagyon alaposan alátámasztott, de általában száraz és kevésbé olvasmányos, és az újságíró, akit érdekel egy téma, és utánajár, a könyve így tele lesz érdekes anekdotával, ténnyel és abszolút olvasható, viszont csapong és kevésbé áll össze egy logikus egésszé.
Az újságíró Burkeman az utóbbi típusú szerző (akinek még egy könyve, a Túladagolt boldogság is olvasható magyarul): személyes indíttatásból kezdi kutatni az időgazdálkodással kapcsolatos elméleteket, elsősorban gyógyulófélben lévő időmenedzsment-megszállottként, miután rájön a nagy igazságra: soha nem fogsz tudni mindent kipipálni a to-do listedről, nem fogsz tudni mindent elintézni, és mindennél kijózanítóbban szembesít ezzel a tény, hogy alig pár ezer heted van hátra (jó esetben).
Burkeman könyvében pont az a legjobb, ahogyan szembesít saját végességünkkel, a mai irtózatosan felgyorsult világ jelenségeit rendszerbe állítja, és pontról pontra megmutatja, miért nem győzhetünk soha ebben a harcban.
A könyv legérdekesebb részei számomra az idővel kapcsolatos gondolatok, amelyeket Burkeman nagyon jó érzékkel választ ki. Az “itt és most”-tal foglalkozó fejezetben pl. arról a rossz gyakorlatról ír, hogy a gyerekkort sokan hajlamosak megfosztani saját értékétől és úgy tekinteni rá, mint a felnőttkorra felkészítő edzőtáborra. Burkeman idéz Tom Stoppard angol drámaíró The Coast of Utopia című darabjából, melynek egy szereplője így birkózik meg a fia halálával: “Csak azért, mert a gyermekek felnőnek, azt hisszük, hogy a gyermek célja, hogy felnőjön. Pedig nem. A gyermek célja, hogy gyermek legyen. A természet nem nézi le azt sem, ami egyetlen napig él csupán. Mert teljes mértékig beletölti magát minden egyes pillanatba… Az élet gazdagságát a pillanatok áramlása adja. Később már túl késő.”
És mi is tulajdonképpen az idő? Miért nem győzhetjük le, eleve miért kell másként gondolkodnunk róla? Mert ahogy Heidegger megfogalmazta: “az ember egyáltalán nem is kapja az időt, és nem is birtokolja azt: az ember maga az idő.” Vagy ahogy Borges írja: “Az idő szubsztancia, amelyből vagyok.”
Akit esetleg kétségbe ejtene a megvilágosodás, Burkeman azokat sem hagyja cserben, és a kötet függelékében tíz hasznos módszert ajánl a véges emberi lét elfogadására. Vannak köztük elég evidens tanácsok, de van, ami talán mozgalommá nőheti ki magát: a semmittevés gyakorlása, amire Byung-Chul Han filozófus is utalt a CEU-n tartott előadásában.
Most pedig következzen A csütörtöki könyvklub lapszemléje, vagyis egy teljesen szubjektív válogatás közelmúltban megjelent irodalmi, kulturális témájú cikkekből, interjúkból, beszélgetésekből.
Az előző hírleveleket itt olvashatjátok, azokban is remek könyves tartalmakat és programokat válogattam össze. (A levelezőprogramok sajnos levágják a hírlevél végét, úgyhogy érdemes az email alján a három pöttyre kattintani, hogy ne maradjatok le semmiről) :)
Magyar nyelvű hírek, cikkek, interjúk
A múltat is újra kell építeni az örmény származású írónő szerint - Miklós Gábor interjúja Narine Agbarjannal, az Égből hullott három alma írójával, akinek új novelláskötetét, az Élni tovább-ot most olvasom, és nagyon tetszik, de sokkal fájdalmasabb, mint az előző könyve, a remény egészen halvány szikrájával. Hamarosan írok is róla.
Kun Árpád: Arról akartam írni, hogy milyen kivételezett állapotban lenni
Gács Anna kritikája Jonathan Franzen Keresztutak című regényéről
Ezeket a bosszúval és szenvedéllyel teli adaptációkat nézhetjük júliusban
Podcastok, videók
Glossza: A könyvpiac alakulása régen és ma - A Glossza a Bölcsészettudományi Kutatóközpont tudományos ismeretterjesztő podcast-sorozata. A legutóbbi adásban Hites Sándort és Gyurgyák Jánost kérdezték többek között olyan kérdésekről, hogy mennyit változott az elmúlt száz évben a magas irodalom olvasottsága, hogyan járult hozzá a könyvpiac fejlődése az irdalom autonómiájához és van-e a könyvnek, mint médiumnak jövője.
Byung-Chul Han A föld dicsérete című kötetének bemutatója a FUGA-ban
A hazugság tézisei, Moskát Anita elbeszéléskötete volt a Ms. Columbo olvas ötödik adásának témája. A SZÍN és Goethe Intézet podcastsorozatában kritikusok vitatják meg kortárs német és magyar női szerzők könyveit. A könyvről Forgách Kinga, Lapis József és Kállay Eszter beszélgetett.